Deli Eszter Kinga játékos könnyedséggel, mondhatjuk úgy is, amit művel boldogság művészet. Azon belül azon fajta, amiben az alkotó boldogságtól elragadtatott lelkével szinte alig érinti a vásznat. Mert a vászon az ő számára nem a kifejtés és az anyagba ágyazás területe, hanem egy föntről lefelé nyújtózás, a boldogság rózsaszín gömbjéből kifelé, és amikor sikerül elérnie ecsetjével a vásznát, megpróbál jelet hagyni, egy olyan jelet, ami boldogságos mennyországának helyeit, köveit jelöli.
A boldogság művészetben az egyik legfontosabb dolog, hogy nem adnak igazi fogódzkodót a vásznon megjelenített témák, mert azok inkább csak ürügyek, hogy valami legyen. Mert aki volt már művész is meg boldog is az tudja, hogy ebben a mindent elöntő létezésben megszűnnek a földi fókuszok (középpontok, gyújtópontok), a súlyok feloldódnak, megkönnyebbülnek, és ebben a gömbbé és teljességgé válásban csak az érzés marad, és a repülés boldogsága, és a világ tárgytalanná vagy homogénné válik, és leoldódik. Deli Eszter, minden valószínűség szerint boldog szerelmes.
Néha visszajár, különös mesealakokban, kékfejű macskáéban, vagy a doboló kis fiú játék alakjában kopéskodni. Néha belebújik plüss figuráiba, néha messziről fentről animálja őket, játszik, de a játékszín mögött felfejik a tisztán hagyott vászon, világának tér nélkülisége. Avagy teljesen homogén kárpit falat sző kékben, és megidézi, létrehozza a házi szőttesek világát, és világos állításokat tesz;
Az oroszlán, ha megtalálod, áztasd jó sokáig vízben! Ha jól cselekedtél az oroszlán feje kivirágzik, és rózsaszínben és fehérben játszó rózsává lőn! Ha zsiráfot fogtál tegyél ugyanígy, de ne csodálkozz, ha éppen belőle nem rózsafa, hanem csak egy csenevész bokor lesz.
Minduntalan eszembe jut egy régen hallott történet; Egy embert találtak valahol a Tundrán fekve a fatönkökből épített háza előtt. Bent a házban sok-sok állat bőre volt egymásra szegezve, és mindegyik bőrön egy festmény volt, de a házba nem lehetett már bejutni, mert az utolsó bőr felszögezésénél már maga a művész kiszorult saját házából. A történet nyilvánvalóan kitalált, és hozzá tartozik, hogy a festő ebben a történetben megboldogult. Avagy kifestette magát az életbe, a természetbe, és aztán átölelte őt a nagy egész, és nem volt már szüksége festészetre, no meg a saját testére sem.
https://delieszterkinga.files.wordpress.com/2015/08/
opening_speech_horvath_roland.pdf
